Eginald Schlattner: Vörös kesztyű
Nádas Péter: Minotaurusz
Farkas Péter: Nyolc perc
Charlotte Brontë: Villette
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Jókai Mór: Szép Mikhál
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Pázmány Péter: Prédikációk
Széchenyi István: Hitel
Esterházy Péter: Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk
Esterházy Péter: Hrabal könyve
Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása
Mario Vargas Llosa: A beszélő
Banana Yoshimoto: Viszlát, Cugumi!
Christoph Ransmayr: Az utolsó világ
Joseph Roth: Jób
Agota Kristof: Az analfabéta
Jostein Gaarder: Tükör által homályosan
Alexander Kuprin: Verem
Janne Teller: Semmi

Utáltam Janne Teller könyvét, és felháborít, hogy gyerekirodalomnak nevezik, és azt is utálom, hogy már megint a gyerekeink bőrén akarunk megszabadulni a saját felnőtt társadalmi bűntudatunktól. Ha a Semmi felnőtteknek szóló könyv lenne, nagyon kevesen olvasnák – legalábbis radikálisan kevesebben, mint így. Ez egy nagyon primitív hatásokkal dolgozó, manipulatív könyv, ami ugyanazt a hullámot lovagolja meg, amit annak idején felnőttben Ellis könyvei vagy amit Tarantino filmjei – de amíg ez a felnőtteknek szánt tartalmak esetében elnézhető vagy akár szerethető is, addig egy úgynevezett ifjúsági regény esetében nem. Aki látott valaha magyar érettségi dolgozatokat, annak van némi fogalma a tizenhét-tizenkilenc évesek átlagos szövegértési kompetenciájáról, arról, hogy általában milyen alacsony fokú reflexivitással olvasnak szövegeket. Éppen ezért ijesztőnek találom, hogy tizenéveseknek ajánlják a könyvet, hiszen a benne érintett nagy egzisztencialista kérdések jelentős részét a kamaszok már értik vagy legalábbis érzékelik, de – a környezetük megfelelő támogatása nélkül – az arra adható válaszokat nem ismerik. Nem azt találom ijesztőnek, hogy a könyv – éppen úgy, mint Pierre Anthon – provokál és feszültséget gerjeszt, hiszen egy olyan életkorban teszi ezt, aminek amúgy is alapsajátossága a belső feszültség, hanem azt, hogy a könyv végén nem marad semmi, de semmi, ami reményt keltene az olvasóban. Szerintem a gyerekeink megérdemlik a reményt, annak a bátorító tudatát, hogy ők akkor is megtalálhatják a válaszaikat, ha a felnőttek már elveszítették az övéiket. Ezért utálom Janne Teller könyvét.
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Antoine-François Prévost: Manon Lescaut
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A szelíd teremtés
Mme de Lafayette: Cléves hercegnő
Idries Shah: Dervistörténetek
Kuprin: Szulamit
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Fehér éjszakák
Leszkov: Kisvárosi Lady Macbeth
Csehov: Szakadékban
Lev Tolsztoj: Kreutzer szonáta