Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Címkék:
krasznahorkai,
nagyonszeret
Janne Teller: Semmi
Utáltam Janne Teller könyvét, és felháborít, hogy gyerekirodalomnak nevezik, és azt is utálom, hogy már megint a gyerekeink bőrén akarunk megszabadulni a saját felnőtt társadalmi bűntudatunktól. Ha a Semmi felnőtteknek szóló könyv lenne, nagyon kevesen olvasnák – legalábbis radikálisan kevesebben, mint így. Ez egy nagyon primitív hatásokkal dolgozó, manipulatív könyv, ami ugyanazt a hullámot lovagolja meg, amit annak idején felnőttben Ellis könyvei vagy amit Tarantino filmjei – de amíg ez a felnőtteknek szánt tartalmak esetében elnézhető vagy akár szerethető is, addig egy úgynevezett ifjúsági regény esetében nem. Aki látott valaha magyar érettségi dolgozatokat, annak van némi fogalma a tizenhét-tizenkilenc évesek átlagos szövegértési kompetenciájáról, arról, hogy általában milyen alacsony fokú reflexivitással olvasnak szövegeket. Éppen ezért ijesztőnek találom, hogy tizenéveseknek ajánlják a könyvet, hiszen a benne érintett nagy egzisztencialista kérdések jelentős részét a kamaszok már értik vagy legalábbis érzékelik, de – a környezetük megfelelő támogatása nélkül – az arra adható válaszokat nem ismerik. Nem azt találom ijesztőnek, hogy a könyv – éppen úgy, mint Pierre Anthon – provokál és feszültséget gerjeszt, hiszen egy olyan életkorban teszi ezt, aminek amúgy is alapsajátossága a belső feszültség, hanem azt, hogy a könyv végén nem marad semmi, de semmi, ami reményt keltene az olvasóban. Szerintem a gyerekeink megérdemlik a reményt, annak a bátorító tudatát, hogy ők akkor is megtalálhatják a válaszaikat, ha a felnőttek már elveszítették az övéiket. Ezért utálom Janne Teller könyvét.
Utáltam Janne Teller könyvét, és felháborít, hogy gyerekirodalomnak nevezik, és azt is utálom, hogy már megint a gyerekeink bőrén akarunk megszabadulni a saját felnőtt társadalmi bűntudatunktól. Ha a Semmi felnőtteknek szóló könyv lenne, nagyon kevesen olvasnák – legalábbis radikálisan kevesebben, mint így. Ez egy nagyon primitív hatásokkal dolgozó, manipulatív könyv, ami ugyanazt a hullámot lovagolja meg, amit annak idején felnőttben Ellis könyvei vagy amit Tarantino filmjei – de amíg ez a felnőtteknek szánt tartalmak esetében elnézhető vagy akár szerethető is, addig egy úgynevezett ifjúsági regény esetében nem. Aki látott valaha magyar érettségi dolgozatokat, annak van némi fogalma a tizenhét-tizenkilenc évesek átlagos szövegértési kompetenciájáról, arról, hogy általában milyen alacsony fokú reflexivitással olvasnak szövegeket. Éppen ezért ijesztőnek találom, hogy tizenéveseknek ajánlják a könyvet, hiszen a benne érintett nagy egzisztencialista kérdések jelentős részét a kamaszok már értik vagy legalábbis érzékelik, de – a környezetük megfelelő támogatása nélkül – az arra adható válaszokat nem ismerik. Nem azt találom ijesztőnek, hogy a könyv – éppen úgy, mint Pierre Anthon – provokál és feszültséget gerjeszt, hiszen egy olyan életkorban teszi ezt, aminek amúgy is alapsajátossága a belső feszültség, hanem azt, hogy a könyv végén nem marad semmi, de semmi, ami reményt keltene az olvasóban. Szerintem a gyerekeink megérdemlik a reményt, annak a bátorító tudatát, hogy ők akkor is megtalálhatják a válaszaikat, ha a felnőttek már elveszítették az övéiket. Ezért utálom Janne Teller könyvét.
Címkék:
nagyonnemszeret,
teller
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)